Programok házon belül és kívül

PROGRAMOK

Flaska Programsorozat

BORSZERDA

Havi rendszerességgel megrendezésre kerülő rendezvénysorozatunk, melynek minden alkalommal egy – egy borászunk és Kovács Antal örökös magyar sommelier bajnok a vendége! A kezdetektől fogva szerettünk volna kilépni a sablonos, egyhangú borvacsorák árnyékából, olyan kóstoló estet álmodtunk meg ahol senki sem érzi feszélyezve magát és ahol bátran kérdezhetnek a borásztól, és olyan borokat kóstolhatunk melyek nem jönnek szembe velünk bármelyik borkereskedésbe. Asztalt foglalni erősen ajánlott időben! 

Flaska Borklub

Bor & Jazz

Havonta egyszer, szombatonként kerül megrendezésre, olyan fiatal tehetségek zenélnek nálunk, mint Kanizsa Georgina, Horváth Cintia, Lamm Dávid, Schlosser András. A jazz zene mellé pedig a nálunk már megszokott különleges borkínálat legjavát töltjük a poharakba. A tematika nem az ételekre van hangolva, hanem a zenészeink által összeállított repertoár hangulatát színesítjük, így próbáljuk bemutatni, hogy a harmónia akkor is működik, ha azt kell eldönteni melyik zenéhez milyen bort fogyasszunk.

Flaska Programsorozat

BorTúra

Egy nem mindennapi rendezvénysorozatunk, évente két alkalommal kerül megrendezésre egy kora nyári és egy őszi időpontban, egy villás, pezsgős reggeli után felszállunk a Flaska Borbár buszára (itt biztosított az útra személyenként a saját kemencénkben sült pogácsa és forrásvíz), majd útnak indulunk az adott borvidékre és meglátogatunk két borászatot, ahol is összesen a pincébe megkóstolunk 14 féle bort természetesen a borász vendégszeretet élvezve. Bejárjuk a
szőlőültetvényeket, ebédelünk egy kiadósat a helyi gasztronómia ízeiből, majd, ha már mindenki jól lakott és jót ivott a kora esti órákba, visszaindulunk Budapestre. A túrák minden alkalommal szombati napokon kerülnek megrendezésre!

Flaska Programsorozat

Kis Pincék
Nagy Borai!

Egy igazi kézműves borbemutató, olyan kis pincészeteket próbálunk bemutatni a vendégeinknek, akikről egyébként nem igazán hallottak még, jellemzően, ahol nincs nagy marketing azok a borászok nehezebben tudnak érvényesülni a borvilágban, mi ehhez adunk segítséget és teret biztosítunk, hogy nálunk bemutatkozhassanak és bízunk a vendégeinkbe, hogy az eddig velünk töltött idő alatt kialakult bizalomnak köszönhetően nekünk elhiszik, hogy érdemes megkóstolni ezeket a tételeket is, mert mi bátran állíthatjuk, hogy Igen a Kis Pincéknek is Vannak Nagy Borai! …vagy igazán nekik vannak nagy borai…!? …döntsük el együtt!

Flaska Borklub

BORKLUB

Évente pár alkalommal, úgymond borásztalálkozó eseményt tartunk, alkalmanként több borászatot
hívunk meg és egy sétáló kóstoló keretein belül, pohárral a kézben járhatjuk körbe a pincészetek standjait, ahol kötetlenül beszélgethetünk és mindent megtudhatunk a borokról, a területeikről és olyan hasznos információkhoz juthatunk melyekre máskor nem igazán van módunk!

Lépj kapcsolatba velünk

KAPCSOLAT

Egy kellemes búvóhely a belváros zajától, ínycsiklandó Bisztró konyha, egyedi kávékínálat és természetesen Naturális borok!

ELÉRHETŐSÉGEK

Megközelítés tömegközlekedéssel:

  • M3 (3-as metró), Corvin-negyed M, gyalog körülbelül 6 perc , 500 m.
  • A 4-es 6-os villamos vonalán a Mester utca / Ferenc körút megállótól, gyalog körülbelül 4 perc , 400 m.
Nyitvatartás:
HÉTFŐ: 12:00 - 15:00
KEDD: 12:00 - 15:00
SZERDA: 12:00 - 15:00
CSÜTÖRTÖK: 12:00 - 15:00
PÉNTEK: 12:00 - 15:00
SZOMBAT: 12:00 - 15:00
VASÁRNAP: ZÁRVA

ASZTALFOGLALÁS

Kérjük, töltse ki az alábbi mezőket. Hamarosan emailben válaszolunk.

( Asztalfoglalását, nyitvatartási időben, telefonon is leadhatja. )

SPECIÁLIS AJÁNLATUNK

5% KEDVEZMÉNY MINDEN CSÜTÖRTÖK ESTE

4 FŐ FOGLALÁS ESETÉN 20.000 FORINT FELETTI FOGYASZTÁSNÁL 5% KEDVEZMÉNY