Mi is a Flaska Borbár története? Hogyan született meg a gondolat a megnyitására? Almási Ádám élménybeszámolója.

Miskolcon 2012 februárjában nyílt meg az első olyan kávéház az 1920–as évek óta, mely igazán arra fektette a hangsúlyt, hogy minőséget, eleganciát, kedves és hozzáértő kiszolgálást biztosítson az embereknek, megfizethető áron. Egy kávéház, ahol nem csak az volt a lényeg, hogy minél több kávé és péksütemény fogyjon el nap mint nap, sokkal nagyobb hangsúlyt kellett fektetnünk a hogyanra, és a miértre (ezt most mindenki meglepődve olvassa, de majd később mindenki meg is érti), tehát eme impozáns de nem túlzóan és hivalkodóan kialakított kávéházba nyertem el sikeresen a munkafelvételt és kerülhettem be a csapatba, előtte már hat éve vendéglátásba dolgoztam, igaz kicsit lazább hangvételű helyen, de a mindennapjaim fontossága közé tartozott a hogyan és miért, az  elegancia és a tisztelettudó és tisztességes kiszolgálás, talán ezért is volt kicsit könnyedebb a megfelelés az itt elvártaknak. Na de a történet folytatódik, minden reggel 7.30 – kor nyitás, fehér ing, nyakkendő és indulhat a nap, először csak az italokért feleltem, azok pontos, szakszerű elkészítése volt a feladat, bár erre a pozícióra is jelentkeztem mert akkoriban még csak a kávé és egyéb italok szerelmese voltam, majd hamarosan ki kellett lépnem a vendégtérbe és az akkor még üzletvezetőm egy este után kijelentette, hogy nem mehetek vissza a pult takarásába és kint kell továbbra is folytatnom a munkám, vállalom – e?, mivel engem is megfertőzött az este hangulata egy ilyen vendégtérbe, és mivel folyamatosan felszolgálóként dolgoztam leginkább az italkészítési mániám előtt, így persze tudtam, hogy visszafog csábítani magához a vendégtér. Igen vállalom, mondtam és nem sokkal ez idő után üzletvezető helyettes majd üzletvezető lettem, nagyon boldog voltam és napról – napra kerített hatalmába a hely hangulata, varázsa és amit képviseltünk, a vendégül látás! Megértettem azt, hogy, hogyan és miért értékesítünk, mit jelent az, hogy adjunk jót a vendégeknek, mivel akkoriban még nem volt ekkora hangsúly fektetve az online marketingre és nagyjából ez a kifejezés így még nem is létezett ezért csak is kizárólag a mi érdemünkre volt építve a „vendégszerzés”, és ez így volt nap mint nap. Mivel szerintem olvasható és szinte tapintható az írásomba, hogy az a pár év teljesen elbűvölt így magától érthető, hogy ott fogalmazódott meg bennem, ami már több éve motoszkált a fejembe, hogy egyszer én is szeretnék egy saját helyet, ahol az én elképzeléseimmel, irányításommal és védjegyemmel! Így hát teltek, múltak az évek és megismerkedtem a párommal, aki folyamatosan az első naptól kezdve erősítette bennem, hogy az álmok megvalósítása a legfontosabb az ember életébe! Ezért elindult a tervezés, sok – sok üzlethelyiség megtekintése, és 19′ decemberében megtaláltuk, most már egy évvel később visszagondolva a tökéletes helyszínét annak az álomnak amit kicsit több mint 10 éve dédelgetek és tervezgetek, egy kisebb problémánk volt, hogy nem szerettünk volna meleg konyhát, a hideg úgymond tapas tálakat szerettük volna kínálni a borok mellé, hogy azért meg legyen az étkezés lehetősége is, viszont itt tartozott hozzá egy konyha is és meg kellett találnunk gyorsan a megoldást, hogy milyen módon üzemeltessük. Én tudtam, hogy mivel jár, és azt is tudtam, hogy vagy nagyon jól vagy sehogy ne adjunk meleg ételt, ezért döntöttünk amellett, hogy havonta változó szűk étlappal fogunk működni és a tőlünk telhető legnagyobb odafigyelést szánjuk az ételekre, mind az alapanyag választásnál, mind pedig az elkészítésnél, tálalásánál. Nagyon örülünk, hogy sikerült egy olyan konyhai csapatot összeállítani, akik teljes mértékben azt képviselik, amit mi elképzeltünk és megálmodtunk, a visszajelzésekből, és a személyesen tapasztalt vendég mosolyokból arra következtetünk, hogy Ők is így gondolják! Tehát el kezdődött az átalakítás, egy hónap és négy napunk volt rá, hogy a mostani formáját elnyerje a borbárunk, sokan kérdezték, hogy melyik lakberendező csapattal dolgoztunk vagy ki volt, aki segített és jó érzés elmondani, hogy mindent a párommal közösen alkottunk meg és nagyobb részt mi is alakítottuk ki, hoztuk létre, fárasztó feladat volt, legalább napi tizenhat órát dolgoztunk és ötleteltünk, de megérte és boldogan tekintünk vissza azokra az időkre amíg készítettük.

Elkészült! Az emlékezetünkbe örökre bele vésődött a dátum 2019. 02. 08 18 óra, ez volt az a pillanat percre pontosan amikor az utolsó villa is megfelelő helyére került az asztalon, mi még fel-fel fedeztük azokat a hiányosságokat amit a szűk (magunknak tervezett) határidő miatt nem tudtunk 100% – n befejezni, itt – ott volt egy nem eltüntettek vezeték, egy – két hiányzó kép, de tudtuk ha ezek fognak feltűnni a vendégeknek a nyitás estéjén, akkor az egész miliő nem sikerült jól, szerencsénkre senkinek nem tűntek fel az imént említettek. Azóta is hálás vagyok a páromnak, aki biztatott, hogy ne adjam fel az álmaim és minden vendégünknek, aki eddig ellátogatott hozzánk vagy már tervezgeti, hogy egyszer vendégül szeretné magát érezni nálunk!